A Covid-járvány elmúltával a teljes távmunka időszaka elmúlt, azonban számos cégnél egyre többen dolgoznak rugalmas munkakeretek között. Miközben komoly vita szól arról, hogy a cégeknek mekkora mértékben célszerű engedélyezniük a hibrid munkavégzést, egy friss amerikai kutatás most azt mutatta ki, hogy a rugalmas munkavégzés jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A Harvard Egyetem tanulmánya szerint a munka és a magánélet közötti egyensúly erősítésével akár 10 évvel is csökkenthető az infarktus vagy a stroke kockázata.
Régiós összehasonlításban továbbra sem népszerű a távmunka Magyarországon egy kutatás szerint, miközben a tapasztalatok alapján nem okoz hatékonysági problémákat - hívta fel a figyelmet a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder legfrissebb elemzésében.
Új csúcsra emelkedett az irodapiaci üresedési ráta az amerikai és a brit piacokon, miközben az irodákba történő beruházások meredeken visszaestek az idei harmadik negyedévben. Az irodaterületek üresedése az Egyesült Államokban és Londonban is 20 éves csúcsot ért el, előbbiben meghaladva a 20 százalékot - írja a Financial Times.
Egyensúlyba hoz és ott is tart: olcsóbb, hatékonyabb, de motivációs szempontból is számos pozitívumot rejt magában, ráadásul még a környezetre is jótékony hatást gyakorol a hibrid munkavégzés. Mit és hogyan profitálhatnak az egyének és a cégek a Covid hozta újhullámos megoldásokból?
Három új helyszínen, összesen 3730 négyzetméteren nyit újabb modern és rugalmas munkaterületet a Regus. A projektek az IWG-vel közös partneri együttműködésekben valósulnak meg. A cég a hibrid munkamegoldásokat kereső vállalkozások növekvő igényeire reagálva a következő évben világszerte 1000 új helyszínnel bővíti portfólióját.
A fenti idézet a Bécsben megrendezett CEE Property Forum 2023 konferencia irodapiaci panelbeszélgetésében hangzott el és bár nem értett egyet vele mindenki, mégis jól mutatja, hogy mennyire központi kérdés még mindig a piac szereplői számára az otthoni munkavégzés. Természetesen nem véletlenül, ugyanis az irodai kihasználtság végső soron a bérleti díjakra, a hozamokra, a fejlesztői és befektetői döntésekre egyaránt hatással van. Vajon mit gondolnak erről a kelet-közép-európai régió szakértői? És hogy látják a Magyarországon dolgozó vezetők?
Míg egyes vállalatok fenyegetésekkel és ultimátumokkal igyekeznek visszaterelni a kollégákat az irodába, mások épp ellenkezőleg: pluszjuttatásokkal, vonzó közeggel és - az ingázás terhéért cserébe - rövidített munkaidővel ösztönöznek.
Négy új helyszínen, összesen 5944 négyzetméteren nyílnak szolgáltatott irodák Magyarországon. A projektek az IWG-vel közös partneri együttműködésekben valósulnak meg a Regus márkanév alatt.
Túlóra-hegyek, kiégéshez vezető krónikus stressz, a munka-magánélet egyensúlyának felborulása – a szabályozatlan vagy rosszul szabályozott hibrid munkarend és a nyakló nélküli kötetlen munkavégzés rengeteg hátránnyal jár. Hogyan ne dolgozzuk magunkat halálra a poszt-Covid érában? Mit tehetnek a cégek, és mit tehetünk mi önmagunkért?
A távközlés, a digitális eszközök, platformok további fejlődésével párhuzamosan a hibrid munka a következő években várhatóan tovább fog terjedni – állapítja meg a hagyományos irodai munkát és a távmunkát (home office-t) ötvöző munkavégzési formáról a szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség, az Eurofound friss jelentése, amely a koronavírus-járvány következtében szélesebb körben elterjedt hibrid munkavégzéssel kapcsolatos eddigi európai gyakorlatokat, tapasztalatokat foglalja össze. A rugalmasságra, a távmunkára vonatkozó munkavállalói igényeket kielégítő hibrid munkavégzés a cégek számára is számos előnyt adhat: az irodák felszabaduló helyiségei révén csökkenhetnek a kiadásaik, valamint a fenntarthatóság jegyében azzal is büszkélkedhetnek, hogy a kevesebb ingázás révén még a széndioxid-kibocsátás mértéke is csökken.
A rugalmas munkaidő, illetve a munkavégzés helyének rugalmas megválasztása világszerte létfontosságú tényező a munkavállalók legalább fele számára - derült ki az Ericsson felmérésből, amelynek megállapításairól pénteken tájékoztatták az MTI-t.
Egyre nőnek az aggodalmak az európai kereskedelmiingatlan-piac állapota miatt - írja a CNBC. Egyes elemzők szerint a márciusi bankválságokat követően egy esetleges tőkekiáramlás az ingatlanszektorban is erős visszaesését okozhat.
A hibrid munkamegoldások szolgáltató IWG a biatorbágyi Tópark "BE MY CITY" Iroda- és Lakóparkban nyit újabb rugalmas munkaterületet. A projekt, amely a Lavinamix Csoport és az IWG közös partneri együttműködésében valósul meg, a Regus márkát választotta.
A fenntarthatóság, a költségcsökkentés és a digitalizáció szerepe a vállalati gondolkodásban folyamatosan nő, ennek egyenes következménye például az, hogy a cégek egyre kevesebbet nyomtatnak. Egyre több adminisztrációs folyamat és dokumentum válik a digitális kommunikáció részévé, azonban bizonyos folyamatoknak továbbra is papír alapon kell maradniuk. A kevesebb és okosabb nyomtatás időszakához a gyártóknak is alkalmazkodniuk kell, akik az elmúlt években jelentős szemléletváltáson mentek át. A nyomtató iparág átalakulásáról, a modern dokumentum menedzsment folyamatokról és az elérhetővé vált új technológiák jelentőségéről a Kyocera hazai forgalmazójával, a Global-Union Kft. ügyvezető-igazgatójával, Juhász Lászlóval beszélgettünk.
Elkezdődött a balatonfüredi Portfolio Property X 2022 konferencia második napja, amelyen az ingatlanbecslés nehézségeibe, a digitalizált munkakörnyezet jellemzőibe, valamint a jövő munkatrendjeibe avatták be a szakértők egy szakmai reggeli keretében a résztvevőket. Válság válság hátán, de ki lehet jönni győztesen belőle? Mi teszi leginkább értékállóbbá az ingatlanokat? Melyek a legfontosabb trendek, amik a jövő HR-jét alakítják? Hogyan alakul a jövő munkavégzése, munkahelye? Nem könnyű kérdések, lássuk a szakértők válaszait!
Jóllehet a pandémia itthon és regionálisan egyaránt megingatta az irodapiaci fundamentumokat, összességében mégis pozitív a szaldó. Az elmúlt két év ugyanakkor az iroda létének megkérdőjelezéséről, az irodaátalakítás létjogosultságáról is szólt. A home office ugyanakkor nem feltétlenül elégíti ki a társas szükségleteinket, ezért kiegyensúlyozottabb otthoni/irodai munkavégzési arányra törekszünk, ha van rá módunk, amihez célirányos fejlesztések, valamint az üzleti szféra, a helyi közösségek és a városfejlesztés együttműködésére van szükség – hangzott el a JLL sajtóreggelijén, amelyen a magyar és a régiós irodapiac meghatározó trendjei is terítékre kerültek. Utóbbi kapcsán azt is kiemelték, a jelenlegi alapanyag- és energiaárak mellett meglehetősen bizonytalan, hogy mennyi iroda is fog épülni a következő években.
Közben Moszkvából is fontos üzenetek érkeztek.
Jeruzsálemben valószínűleg nem örülnek
Sok titkot rejtenek még az óceánok.
Lezárták a szicíliai Catania repülőterét.
Cikkünk folyamatosan frissül.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.